Hírek, Megvalósított projektek

Afua víz-projekt Kamerunban

Afua Kamerun északnyugati régiójában található falu. A falu a Fuli-Kom plébániához tartozik, amely a Bamenda egyházmegye része. Egy helyi, Szent Klára nevét viselő ferences világi rendi közösség és számos, a ferences ifjúsághoz tartozó fiatal él Afuában. A 25 000 főnyi lakosság keresztényekből és muszlimokból tevődik össze.

Afua egy tipikus farmgazdálkodással foglalkozó közösség, amely terményeket növeszt eladásra. A helyiek többsége farmer vagy szarvasmarha tulajdonos, akik a termékek eladásából tartják fenn magukat. Néhány falusi a közeli teaültetvényen dolgozik havi 16 euro bevételért. Afua emberei a Mugoilum  nevű folyóból szoktak volt vizet venni az iváshoz és a főzéshez, amelyet egy rancs szennyez a folyásirányban feljebb. Ami ezt a folyót sajátossá teszi, hogy a falusiak a folyóból lejjebb isznak, míg ennek a rancsnak a tehenei feljebb. És ami a legrosszabb, hogy ugyanebbe a folyóba dobják az elpusztult lovakat.

Afuának négy fő része van: Mbieh, Centre, Nkfum and Achiantoh. Mbieh negyed létrehozott egy víz projektet azzal a céllal, hogy összegyűjtse a kövekből jövő vizet és ezzel ellássa a másik három negyedet is. A falusiak egy kis (4*4 m) vízgyűjtő medencét hoztak létre állandó vízáramlással, amely csak maximum fél kilométer távolságig képes vízzel ellátni a környéket. A “Well4Africa” víz projektet egy nagyobb (9*7 m) vízgyűjtő medence létrehozásába vonták be, amely lehetővé teszi mind a négy falurész vízellátását. Fő nyomócső állásokat építettek különböző helyeken, egymástól legalább 3 km távolságban (az Assisi Szent Ferenc templomnál, a katolikus iskolánál, a fő út központi kereszteződésénél és a 4 falurész központjaiban), amelyeknél most minden itt lakó vételezhet vizet.

Több, mint 25 000 ember a haszonélvezője az Afua víz projektnek. A víz mezőgazdasági célokra való használata a farmokon az életszínvonal emelkedéséhez vezet. De ami a legfontosabb tényező, hogy a falusiak nem fognak tovább szenvedni a vízzel kapcsolatos betegségektől, mivel most már el vannak látva friss tiszta ivóvízzel. A vízellátás összes felhasználójától havi hozzájárulást kérnek, amely megváltható a közösségi földeken való munkával, vagy termények előállításával és Tizenéveseket tanítottak meg a vízellátó rendszerrel való munkára, hogy meg tudják javítani a kisebb összeköttetési hibákat az üzembe helyezés után. Ezen projekt karbantartásáért Kamerun ferences világi rend országos tanácsa és a kapucinus felügyelet a felelős.

A munkálatokat a Woin Awoh építési és ellátási vállalkozás végezte el 2021. októbertől decemberig. Erre a projektre 12 450 eurot adományoztunk.