Ez a történet nem egy vízhordás története akar lenni, hanem a Ferences Világi Rend nemzetközi tanácsa által meghirdetett afrikai kutakra gyűjtendő adományok egyike történetét meséli el.

A levelezőlistán Beke Márton testvér tette közzé a felhívást, amely Afrika három országában szeretne kutat fúratni, és minden a víz megtartásához és szétosztásához tartozó berendezést biztosítani. Ezek olyan országok és települések, ahol a világi rend jelen van, de a víz természetesen nemcsak a rendhez tartozóknak, hanem mindenkinek éltető forrás lehet.

Sz. Mariann nővér fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy segítsek felkutatni egy olyan egyházi könyvtárat, ahol az 1896-os millennium évében kiadott P. Didon: Jézus élete című, díszes, aranyozott könyvet megvásárolják tőle, mert ezt a nagyapai örökségből befolyó pénzt tudná felajánlani és elküldeni. Sajnos azt kellett, hogy válaszoljam, hogy valószínűleg mindegyik gyűjteményben meglehet ez a könyv, és az anyagi forrásaik nem teszik lehetővé az ilyesmi vásárlást.

És akkor eszembe jutott, hogy az egyik nagyon kedves iskolatársam, Lakatos Sándor (igaz, jóval előttem végzett, 1966-ban) születésnapjára kaptam felkérést, hogy írjak valamit róla (történet, fénykép, bármi). Azt is tudtam róla, hogy mélyen hívő, és mennyire megbecsüli az ilyen tárgyakat. Sőt az is eszembe villant, hogy Ő és fia (Lakatos Benjamin) (akit volt szerencsém Esztergomban tanítani) mennyire támogatnak minket, ferenceseket.

Így aztán megírtam a szervezést végző leányának (Viktóriának) az ötletemet. Gondoltam, ha bejön, nagyon jó, ha nem, legalább megpróbáltam. Természetesen tájékoztattam az adományozni szándékozó nővéremet is!

Július 24-én keresett a tanítványom, hogy rendben, természetesen ez lesz a legjobb, és ő úgy gondolja, hogy 1.000 (azaz egyezer) eurót ajánl fel erre a célra. Szerdán elmentem a könyvért Budapestre, és természetesen együtt örültem Mariannal. Megbeszéltük, hogy mi lesz az adomány további útja, hogy juttatja el a pénzt a megadott bankszámlára.

Vasárnap délelőtt átadhattam a könyvet, természetesen a fenti történetet is el kellett mesélnem az ünnepeltnek. Látszott rajta, hogy mennyire örül annak, hogy a neki szánt ajándékkal még jót is cselekedtek gyermekei!

Vasárnap az evangélium a kenyérszaporítás története volt. Krisztus által Isten megmutatta, hogy mennyivel többet ad az embernek, mint amit képes önmaga elérni! Mariann és Lakatos Sándor igaz története is ezt bizonyítja!

Szabó József OFM