Ferences kezdeményezés a vízhez jutásért

A nyugati világban, így Magyarországon is, az emberek többsége természetesnek veszi, hogy bámely pillanatban friss, tiszta ivóvízhez juthat. Eközben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a világ jelentős részén a vízhez való hozzáférés egyáltalán nem könnyű, hanem sokszor fáradságos, sőt nem egyszer veszélyes munkát jelent. Ezt a problémát igyekszenek most enyhíteni a Ferences Világi Rend (OFS) európai közösségei egy nem mindennapi kezdeményezés keretében.

„Tapasztalatból ismerem az ivóvíz beszerzésének nehézségeit. Nemcsak a távolságot kell figyelembe venni, hanem sokszor a völgyben a patakból kell meríteni és azután felkapaszkodni a meredek parton, fejtetőn cipelve a 15-20 literes tartályt.  Az asszonyok ezeket nem is tudják saját fejükre felemelni, hanem egymást kell segíteniük.  És igen! - sokszor fiatal lányok kényszerülnek ezt a nehéz munkát elvállalni a család ellátása érdekében.  Az is előfordul, hogy fertőzést kapnak az emberek a piszkos víztől, amit kénytelenek használni.  Ezek „megszokott” dolgok Afrikában, és mindenki tudja, elfogadja, hogy segítségre nincs lehetőség.” – mondja Varga Anna, a magyarországi az OFS nemzetközi tanácstag-helyettese, aki maga is hosszú évekig élt Afrikában.

Közvetlen segítség Afrikának

A vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, és a világi ferencesek európai közösségei úgy döntöttek, lehetőségeikhez mérten segítenek csökkenteni ezeket a nehézségeket, ily módon is válaszolva Ferenc pápa Laudato si encklikájában megfogalmazott gondolatára: „Világunk súlyos társadalmi adósságban van a szegényekkel szemben, akik nem férnek hozzá az ivóvízhez.”

Mindannyian tudjuk, hogy a szegényebb országoknak nyújtott jószándékú segítséget, támogatást nem mindig egyszerű célba juttatni, annak módját sem könnyű meghatározni. Ezért a kezdeményezés elindítói úgy döntöttek, a lehető legközvetlenebb utat választják: olyan afrikai településeken próbálnak meg segíteni, ahol testvéri közösségeik működnek, és amelyeket az ottani OFS országos tanácsok kijelöltek. Így három ország (Malawi, Uganda és Zimbabwe) egy-egy településén szeretnének kutakat és a hozzájuk kapcsolódó berendezéseket telepíteni. Olyan emberekhez jut el így közvetlenül a támogatás, akiket ismernek, a pénz útja nyomon követhető, az eredmények ellenőrizhetők lesznek. Egyetlen kút telepítésének a költsége kb. 38 000 euró, azaz 12 millió forint, és természetesen a települések teljes lakossága – nem csupán a katolikusok és a ferencesek – a javát szolgálja.

Egyetlen kút – számos előny

A friss és tiszta ivóvíz nem csupán a környéken lakók szomját oltja, hanem lehetővé teszi fák ültetését, kertészeti kultúrák kialakítását, állatok tartását, jobb higiéniás körülményeket biztosít, de templomok építését is segíti (téglavetéshez szükséges víz). Ezen közvetlen eredményeken túl a kút-projektek segítik az oktatáshoz való hozzáférést, hiszen a gyerekek vízhordás helyett iskolába tudnak járni, de a biztonság fokozásához is hozzájárul, mivel a kutakhoz járó lányokat gyakran érik most erőszakos támadások.

Miként lehet segíteni?

A kezdeményezést koordináló litvániai ferences világi rendi közösség egy (magyarul is elérhető) honlapot hozott létre, ezen a bővebb információk mellett közvetlen és biztonságos online támogatási lehetőség is elérhető. Lehetőség van banki átutalásra is, amelynek címzettje a litvániai Ferences Világi Rend:

Kedvezményezett: Lietuvos pasaulieciu pranciskonu ordinas
IBAN: LT363500010003370135
AT: UAB Paysera
LT SWIFT code: EVIULT21XXX
Client code: 192084542
Közlemény: Donation to the social initiative “Well4Africa“

A hazai gyűjtést összefogja a Ferences Világi Rend magyar Országos Tanácsa, amely vállalta, hogy a hazánkból beérkező adományokat összegyűjti, majd továbbítja, így elkerülhetők a nemzetközi utalás magas költségei. Az átutaláshoz szükséges adatok:

Kedvezményezett: Ferences Világi Rend
Bankszámla: OTP 11740054-20057970,
Külföldről: IBAN: HU98 1174 0054 2005 7970 0000 0000, BIC: OTPVHUHB
Közlemény: Well4Africa adomány

Elérhetőségek

Amennyiben készpénzben vagy más módon (például hirdetési felület biztosításával) szeretne támogatást nyújtani, keressen minket az fvr@fvr.hu vagy az ofs_hungary_international@googlegroups.com címen. A jótékonysági akció nemzetközi koordinátora Monika Midveryte (Litvánia), akit a monikaofs@gmail.com címen vagy a +370 678 22052 számon (WhatsApp) lehet elérni. A részt vevő országok kapcsolattartóinak listája itt található.

Az akció honlapcíme magyarul is elérhető: www.well4africa.eu